2012. január 31., kedd

Szivárványt tűbe fűzni

Hetek óta dolgozom rajta, hogy felidézzek egy érzést. Sikertelenül. Egy régi érzést szerettem volna újra átélni, a testi és lelki elégedettségnek azt az állapotát, amire nyilvánvalóan képes voltam, mielőtt rászoktam volna a dohányzásra. Mielőtt beleestem volna a csapdába, mert sejtelmem sem volt róla, hogy azzal, hogy bánatomban rágyújtok, mert első szerelmem szakított velem, egyszerűen drogfüggő leszek. Mert a nikotin drog. Ha társul választottuk, azt hisszük, nem tudunk többé nélküle élni. Ráadásul büdös. Az ember állandóan rágógumizik, és mossa a kezét, mint Pilátus, hogy valahogy megszabaduljon a cigartta mocskától. Arról nem is beszélve, hogy az aggodalom miféle bugyraiba kergeti szeretteit.
Kerestem hát a tisztaság emlékét. Nagyon mályre kellett ásnom, és csak halvány foszlányok után kapkodtam, mint ahogy Orpheus tapogatózott vágyakozva az Alvilág sötétjében, hogy elérje Euridikét. Felidézni egy régvolt érzést olyasvalami, mint tűbe fűzni a szivárvány egy szálát.
Így nem maradt más választásom, mint újraélni a szabadságot.
Aztán eltettem a hamutartókat a konyhaszekrény mélyére.

2012. január 26., csütörtök

A lovag

Mindig is szerettem a lovagokat.
Volt egy ködből előbukkanó, messze földről visszatérő, tiszta erényű, poros páncélú férfi, aki hajnalonta, mielőtt újra útra kelt, még elpengetett egy albát az ablakom alatt.
Sajnos soha nem találkoztunk, kapcsolatunk azonban, a merő képzelgés ellenére, szép volt.

Tegnap este azonban előbukkant. A Duna felől érkező hideg szél elfújta a ködöt, és a sötétségből, a félhold fényében kibontakozott Sir Neville Marriner szikár alakja.
Határozott volt és sokat tapasztalt. Üde mozdulatai, bátor tekintete azonnal elárulták, hogy képes legyőzni a sötétséget.
Nem volt egyedül, az Academy of St. Martin in the Fields finom lényei kísérték.
A csoda Glinka, Mendelsson és Dvorák megidézésével lett teljes.
A harmónia, ha csak néhány órára is, elűzte a gonosz felhőit.

Aztán a lovag újra útra kelt, páncélja sokáig csillogott még az éjszakában.

2012. január 18., szerda

Irodalmi Újság

A Bartók Rádió Irodalmi Újság című műsorában itt hallható egy beszélgetés velem. Még két és fél hétig hallható a hangtárban, a keresőbe a műsor címét kell beírni. A beszélgetést Antall István vezeti, és 10.35-kor kezdődik. De a 10-kor kezdődő műsort egészében is érdemes meghallgatni. A három André Kertész képhez írt verset  is felolvasom.

http://hangtar.radio.hu/bartok#!#2012-01-18

2012. január 15., vasárnap

Kocsma, koncert, Bibó

Tegnap estére meghívást kaptam egy budakeszi kocsmába. Koncertre. Két együttes is fellépett a nagyszobányi térben. Két Misi énekelt, engem az első hívott meg, és állíthatom, hogy elképesztően jó a hangja. A kalapjáról nem is beszélve. Sőt, verseket is ír.
Talán még nincs veszve minden itt az európai kultúrdombtetőn.
Egyébként a második Misi is tud énekelni, bár nincs kalapja.
A hangosítás ugyan inkább stadionhoz volt méretezve, de ez mit sem változtatott azon, hogy megnyugtató volt hallani, hogy paradigmaváltás ide vagy oda, az ifjak ma is wants to be free, ki akarnak törni, örülnek egymásnak, és annak, ha végre kiszabadulnak az ezerféle nyomás alól, ami körülveszi őket, és mindeközben nem feltétlenül isszák és füvezik magukat halálra. És még zenélni is tudnak.
Közben odakinn leesett a tiszta hó. Derűs lehetett volna ez a szombat este, ha nem olvasna az ember híreket.
Híreket zászlóégetésről és egyebekről.
Legfontosabb tennivalóink egyike Bibó híres levelének utolsó mondatát visszhangozni: Isten óvja Magyarországot!

2012. január 11., szerda

Kuktában szorongóknak

Kezdjük Emir Kusturica és Goran Bregovic ajándékával a reggelt. Talán máshogy látjuk tőle a mindennapi bajokat.
Valószínűleg máshova helyeződnek tőle a hangsúlyok. A szombat esti Boban Markovic Örömzene a Müpában erre tanított. Arra, hogy a határok igenis eltolhatók. Hogy rá lehet venni a jólnevelt üldögélőket, az illem kontrollja alatt sínylődőket, a ki tudja, hány nyomás alatt állandóan kuktában szorongókat a szűkös széksorok közt felállni, táncolni, énekelni, hujjogatni és magasba emelt karral tapsolni. Hogy az örömöt, a sírást nem kell mindig lenyomni a tokunkon.

http://www.youtube.com/watch?v=Qg44qKSbsdQ&feature=related




2012. január 3., kedd

Emlékidéző nap

Ülünk a gép előtt, írunk. Ő az egyik asztalnál, én a másiknál. Néha egy-egy mondat, nem sok, hisz dolgozunk. A másik jelenléte viszont kézzelfogható közelségben, szuszog, föláll, iszik, eszik egy mandarint. Írunk. Az ebéd, a kávé közös. Boldog szerzetesnapok, tesszük a dolgunkat, egymás mellett, mégis együtt. Inspiráló csönd, az egymás munkájába vetett hit.

Volt már egyszer ez így, sok évvel ezelőtt.
Akkor ő a kandidátusi dolgozatát írta, soha nem felejtem el a Marchantia polymorpha nevét. És azt sem, hogy érkezett meg, mint egy igazi természettudós a tudomány hőskorából, nyakig sárosan a Börzsönyből, ahol a Csillagos májmohát Gergővel begyűjtötték, hogy a szerkezet-bizonyító szintézishez kivonhassa belőle a rákellenes hatóanyagot.
Én a diplomamunkámat írtam Petri György költészetéből. Petrit csak később ismertem meg személyesen, a Velemi Költőtáborban, amit Jónás Tamás szervezett. Akkor még csak a verseket, a verseken keresztül azt az embert, akit most olyan kevesen ismernek már. Az alulstilizáltság érdekelt, a tökéletes illúziótlanság, ami a verseiből áradt. És amit nyilvánvalóan az elveszett illúziók fájdalma hozott létre.

Aztán lebaktattunk a Bródy Sándor utcába, és spenótot ettünk tükörtojással vagy tojásos galuskát a Stúdió-ban. Ott éltük át a szocreál, mégis otthonos díszletek között Nagy Imre újratemetését. Álltunk a kopott, pepita kövezeten, álltak a pincérek is, az utcán az autók, a taxik, és dudáltak, és eltelt az a néma perc, amit, akárcsak a Marchantia polymorpha nevét, nem fogok elfelejteni.

És reménykedem, hogy az perc, amikor az egész ország együtt volt egy megszentelt pillanatra, ugyanúgy eljön még, mint ez a mai délelőtt. Amikor újra együtt ülünk a gép előtt és írunk. Ő az egyik asztalnál, én a másiknál.
Hogy lesznek még újra boldog szerzetesnapok.




(A Petri-portré webhelye: hunlit.hu
A Csillagos májmoha képének webhelye: biologie.uni-freiburg.de)

2012. január 1., vasárnap

Örömök


Tegnapi öröm:

http://www.andrekertesz.hu/?p=528

A nyilvánvaló örömön túl még az alábbiak értek:

A Nemzeti Múzeum dísztermében ücsörögni egy asztalka mellett.
Találkozni volt múzeumpedagógia tanárommal, Kesik Gabival, aki ez alkalommal pezsgőbontással foglalatoskodott - természetesen a történelmi játszóházak alapvetése szerint, vagyis rendkívül korhűen durrogtatva a Törley rozét.
Végigbóklászni az André Kertész Retrospektív kiállításon egy remek vezetővel.

De a legnagyobb öröm mégis az, hogy egy olyan művésszel, mint amilyen André Kertész volt, valamilyen közösségbe kerül az ember. Vagyis nem. Micsoda nagyképűség. Hiszen kölcsönös választásról sajnos szó sem lehet. Maradjunk a közelségnél.
De ez a közelség, mint egy szépen rakott, vajsárga cserépkályháé, megmelengeti az embert.

Apróbb örömök:

Hallgatni a Cabaret Medrano pompás zenéjét.
Távozóban, a múzeum lépcsőjén Katával és Andrással összefutni.
Később egy jó kávét inni a Múzeum Kávéházban Gabival (nem Kesikkel).
Megkönnyebbülni, hogy hazáig senki nem trombitált a fülembe, és nem robbantott a közvetlen közelemben petárdát.

Írhatnék bajokról is. De ma nem.

Szeretnék boldog új évet kívánni mindannyiunknak.